Kamut

Kamut lakossága

Kamut lakossága 976 a KSH adatai szerint.

Település adatok

  • Település neve: Kamut
  • Lakosság: 976 fő
  • Irányítószám: 5673
  • GPS koordináta: N46.762 E20.979
  • Terület: 60.48 km2
    • Ebből belterület: 1.19 km2
    • Ebből külterület: 59.29 km2

Kamut címere

Kamut címere

Címer eredete és jelentése

A pajzsmezőben középen két egymással szemben álló oroszlán látható, felemelt jobbjukban 1-1 „csokorba” formált búzakalászt és egy kettős keresztet tartanak. A három búzakalász jelképezi a község fő megélhetését biztosító mezőgazdaságot, a hármas szám pedig a település történelmi részeire utal: Nagy-Kamutra, Kis-Kamutra és Gyúrra, ahol úgyszintén a mezőgazdaság volt a fő megélhetési lehetőség, ezen belül is a gabonatermesztés, egészen a honfoglalástól kezdve napjainkig.

A kettőskereszt szimbolizálja a magyarság keresztény voltát, a kereszténység kitartó erejét. Kamuton, írásosan bizonyítottan már 1295-től jelen volt a kereszténység.

Az oroszlán jelképezi az erőt, a bátorságot, a szülőföldhöz való szenvedélyes ragaszkodást, és utal arra is, hogy Békés megyéhez tartozunk, ugyanis Békés megye címerében is megtalálható az oroszlán.

A vékony, kék sáv a Kamuton áthaladó Kondoros-völgyet (másképpen Nagy-völgyet) jelképezi, amely a régi időkben és jelenleg is jelentősen befolyásolja a falu arculatát. A pajzson található három lombos koronát is a Kamuthyak címeréből származik.

A színek jelentése:

A zöld a település megélhetését nyújtó mezőgazdaságot, a községgé válás előtti Gyúr- és Kamutpusztát jelképezi.

Az arany a hit, az erény és az erkölcsösség megjelenítője.

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel is!

Legújabb

Ez is érdekelhet

5 tipp környezettudatos otthonokhoz

Ecoterra
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.